jún
29
Itt a csodapirula, olcsón adom!
2009. június 29 hétfő
Nemrég olvastam egy újságcikkben, hogy a TÁRKI 2005-ben elvégzett nemzetközi közvélemény kutatásából az derült ki, hogy a felnőtt magyar lakosság 47 százaléka szed rendszeresen valamilyen tablettát vagy orvos által felírt gyógyszert.
A 24 európai ország összehasonlításában Magyarország a rendszeres gyógyszerszedés rangsorában a 3. helyet foglalja el.
A mértéktelen gyógyszerfogyasztás annak a következménye, hogy így próbáljuk megoldani napi problémáinkat. Különösen a középkorú vagy idősebb nők esetében terjed rohamléptekben a gyógyszerfüggőség, ugyanis ők próbálják a mindennapi életben jelentkező családi vagy munkahelyi problémáikat gyógyszerek beszedésével elfojtani.
Vajon miért van ez így? Szombaton hazafelé tartva a szokásos hegyi kirándulásunkról hallgattuk a híreket a rádióban. Elhangzott, hogy 28 éves korukban a legelégedettebbek a nők az életükkel, harmincévesen viszont már kritikusan szemlélik alakjukat, házasságukat, karrierjüket. Aztán negyvenévesen már nagyok a gyerekek, nem igazán van már szükségük a gyakori anyai pátyolgatásra. Ha egyidősek a párjukkal, akkor a férfiaknál pont erre az időszakra esik a kapuzárási pánik, ami szintén nem tesz jót a nők önbecsülésének. Ráadásul a munkahelyeken is megjelennek a fiatal kolléganők, akik esetleg már magasabb végzettséggel rendelkeznek és természetesen a fiatalság üde bájával.
Ezek után egyenes út vezet a pszichiáterhez, tőle pedig az altatók, nyugtatók kellemesen bódító világába. Bár a szakemberek felhívják a figyelmet a függőség kialakulására, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gyógyszerek megoldják minden gondunkat, és létezik olyan csodapirula, amely egy csapásra elmulaszt szomorúságot, könnyet, magányt és csalódást.
A mai kor emberére talán az a legjellemzőbb, hogy nem bírja a konfliktust. Minden természetes életkrízisre ráfogjuk, hogy ez depresszió, mögötte pedig ott lappang a döntéseiért felelősséget nem vállaló felnőtt hárítása.
Hálás vagyok a már lassan egy éve bekövetkezett globális gazdasági válságnak. Nem, nem őrültem meg, de a válság miatt egyszerűen muszáj volt a kezünkbe venni a saját sorsunk irányítását. Én még a régi átkos rendszerben nőttem fel, ahol nem volt érdem az önálló gondolkodás, sőt büntettek érte. Ilyen múlttal elég nehéz volt átállni az öngondoskodás megvalósítására. Gondolkodás nélkül vettünk fel svájci frankos hitelt a lakásvásárlásunkhoz, természetesen „szocpollal" együtt. Soha nem gondoltunk volna arra, hogy egyszer nem rajtunk fog múlni az események irányítása. Elképzelhetetlen volt számunkra, hogy megszűnhet úgy a munkahelyünk, hogy előtte napi 12-14 órát dolgoztunk „rendesen, becsületesen", ahogy azt elvárták tőlünk.
Aztán, mikor beütött a krach, muszáj volt elgondolkodnunk a jövőn, két kisgyerekkel nem lehet mástól várni, hogy megoldja a problémáinkat.
Közben mindenféle nyavalyánk előjött, amit kicsit túlzásnak éreztem a korunkhoz képest. A férjem töméntelen mennyiségű gyógyszert beszedett és csodálkozott, miért nem javul az állapota.
Néhány hónappal ezelőtt elvégeztem egy helyes pénzkezelésről, pénzügyi intelligenciáról szóló tanfolyamat és szép lassan kezdtem rendbe tenni az ügyeinket. Ahogy a szorítás enyhült az életünkben, érdekes módon a tünetek is egyre jobban elhalványodtak. Természetesen a szervezetünk egyensúlya nem állt helyre egyik napról a másikra.
Elkezdtem háztartási naplót vezetni, hogy tisztában legyek a bevételeinkkel és kiadásainkkal. Lehet, hogy ósdi dolognak tűnik, de nekünk megoldást hozott. Igaz, hogy nem lett több pénzünk, viszont pontosan látjuk, hol folyt ki a kezünkből a pénz és most azon dolgozunk, hogy megváltoztassuk a régi, rossz beidegződéseket.
Tényleg nincsenek „csodakapszulák", a ganoderma sem az. Egy egyszerű kis gomba, ami viszont hatalmas változást képes okozni a szervezetben, de csak akkor, ha hagyjuk. Nem véletlen, hogy a kínaiak már több ezer éve alkalmazzák a ganodermát, ők egy kicsit máshogy látják az életet, az egészséget és természetesen a lelki tényezőket sem hagyják figyelmen kívül.
Természetesen 30-40 év rossz étkezési, életvezetési szokásait nem könnyű egyik napról a másikra megváltoztatni, de a ganoderma ebben is tud segíteni. Ugyanis néhány hét elteltével már annyi pozitív változást képes okozni a szervezetben, hogy utána, ha nem is egészségesen, de testileg és lelkileg megerősödve lehet felvenni a harcot a mindennapok gondjaival.
jún
28
Neked is fáj a gyomrod a kávétól?
2009. június 28 vasárnap
Akik rendszeresen olvassák a blogomat, tudják, hogy nagy kávézó voltam és vagyok is, csak épp a kávé márkáján változtattam az utóbbi időben. Ínyencként mindenféle kávét kipróbáltam: hosszú kávét, rövid kávét, tejes kávét, olasz kávét, csokis kávét, alkoholos kávét, sőt még egyszer citromos kávét is.
A sok kávénak azonban meg lett a következménye: egy ideje már az első néhány kortytól fájni kezdett a gyomrom. Akkor úgy gondoltam, a koffein okozza a problémát, ezért kipróbáltam a koffeinmentes kávét is. Az íze ugyan nagyon finom volt, de a gyomorfájásom ugyanúgy megmaradt. Nemrég tudtam meg, hogy miért.
A kávéban található koffein fehér, enyhén kesernyés alkaloida. Néha teinnek is hívják. A kávé természetes összetevője, minden egyes kávészem kb. 2-3 százalékot tartalmaz belőle, illetve 60-90 mg található egy átlagos csésze kávéban.
A robusta kávé koffeintartalma magasabb, mint mint az arabicáé. Több mint hatvan növényben mutatható ki a koffein, mint például a teában, a kakaóban, a kólában, ezért a csokoládé-, valamint a kólaalapú üdítőitalok is tartalmaznak koffeint.
A koffein stimulálja a központi idegrendszert, serkenti az agyműködést, enyhíti a fejfájást, ezért egy csésze kávé után úgy érezhetjük, energiával töltődtünk fel. A gyógyszergyártásban is felhasználják, főleg fejfájás és megfázás elleni készítményeknél. Vízhajtó hatása is ismert.
Felmérések bebizonyították, hogy a koffein serkentőleg hat a szellemi teljesítményre, a koncentrálóképességre, de az a nézet, amely szerint a túlzott alkoholfogyasztás kellemetlen hatásait is ellensúlyozza, hamis. A kávétól egy ittas ember nem fog „kijózanodni", inkább csak felélénkül, ami egy részeg számára talán valóban kellemes állapot. Az alkohol hatását kávéval enyhíteni nem a legszerencsésebb ötlet. Sőt, ha nagyobb mennyiségű koffein kerül egy ittas ember szervezetébe, bajt is okozhat.
A túlzott kávéfogyasztás gyakran okoz remegést, idegességet és álmatlanságot. A „sok" egyénenként változik. Vannak, akik már egy csésze kávétól is betegnek érzik magukat, míg mások jól megvannak akár tíz csésze kávéval is naponta.
A világon a kávé talán az egyetlen olyan szer, amit sokan kutatnak, de a tudományos és orvosi vizsgálatok eredményei nagyon eltérnek egymástól. Valószínűleg az a leghelyesebb, ha a kávéivók maguk, többéves tapasztalatukból szűrik le, mi az a koffeinmennyiség, amit a szervezetük még gond nélkül elvisel.
A kávé savat is tartalmaz, különösen a sötét arabica kávé. Sok kávéivó a kávé okozta gyomorbántalmakat a savtartalom helyett a koffeinnek tulajdonítja. Ha a kávéból kivonjuk a koffeint, a savtartalom megmarad, ezért a koffeinmentes kávé fogyasztása nem szünteti meg a gyomorpanaszokat. Savmentes kávét nehéz beszerezni, leginkább csak Észak-Amerikában, Nagy -Britanniában, Franciaországban és Németországban vásárolhatunk. A savmentes kávék nem különösebben ízletesek, mivel a savtartalom alapvetően meghatározza a sötét arabica kávéfajták zamatát.
Neked is fáj a gyomrod a kávétól és mégsem szeretnél lemondani erről a nagyszerű élvezetről?
Akkor ajánlom neked a DXN ganoderma tartalmú kávéit, nem fogod megbánni. Az íze finom, a hatása pedig egyetlen kávéval sem téveszthető össze.
A férjem napi 5-6 kávét fogyasztott, de ennek ellenére úgy jött haza a munkahelyéről, mint akit agyoncsaptak. A kávéautomaták nagy bánatára jelenleg 2 zacskó Vita Cafe az adagja, és este még arra is van energiája, hogy játsszon a lányokkal. Nekem már ezért megérte lecserélni a hagyományos kávénkat. Ja, és a gyomrom sem fáj azóta, amióta ganoderma kávét iszom.
Kattints ide és válogass kedvedre a kávékból!
jún
27
Minden napi ételed a Spirulina legyen!
2009. június 27 szombat
A modern étrendünk tele van alacsony tápértékű, feldolgozott ételekkel. Sok ember külön vitamint és ásványi anyagokat szed. Most a tudomány a vitaminokon túl fitonutriensek után kutat.
A Spirulinát szuperételnek tartják, mert a tápanyag összetétele hatékonyabb, mint bármely más ételé, növényé vagy gabonáé. Ezek a tápanyagok és fitonutriensek a Spirulinát egy teljes tápértékű alternatívává emelik a külön lévő vitaminokhoz képest.
A Spirulina a legjobb növényi fehérje forrás 65%-al, ami minden más természetes ételnél magasabb. Sőt még ennél is magasabb értékek is vannak a vitamin, ásványi anyag és különleges kivonatokban.
Három gramm naponta elképesztő mennyiségű béta karotint, B-12 vitamint és B komplexet, vasat, alapvető nyomelemeket és gamma linolenic savat tartalmaz. A vitaminokon és ásványi anyagokon túl a Spirulina gazdag fitonutriensekben és az egészséget pozitív irányba befolyásoló tápanyagokban.
Jogilag elfogadott táplálék vagy táplálék kiegészítő Európában, Japánban és a világ sok más országában.
A Spirulinának van a legmagasabb fehérje tartalma a természetes élelmiszerek között. A fehérjét aminosavak alkotják. Az alapvető aminosavakat a szervezet nem tudja előállítani, a táplálékkal kell bevinni. A Spiruinában benne van az összes alapvető aminosav.
A fehérje emészthetőség sok ember számára nagyon fontos. A Spirulina sejtfalai nem tartalmaznak cellulózt. Ez könnyűvé teszi az emésztését és a felszívódását. Alultáplált gyerekek és idősek estén hatékonyabb, mint a tejpor. Állapotos nőknek nagyobb a vitamin igényük, de nem nagyobb a kalória felvétel iránti igényük. Így aztán nekik is megfelelő a Spirulina.
A Spirulina gazdagon ellát bennünket vitaminnal. Gazdag természetes béta karotinban. A nagy dózisú A vitamin toxikus lehet, de a Spirulinában lévő béta karotin biztonságos. A béta karotinnal jó terápiás hatása van, ami csökkenti a szérum koleszterint és csökkenti a rák kockázatát.
A Spirulina a leggazdagabb B-12 vitamin és B komplex forrás. A B-12 vitamin szükséges a vörös vértestek előállításához.
A Spirulina vasban is gazdag, ami könnyen felszívódik a szervezetben.
A Spirulina koncentrált kalciumforrás. Ennek hiánya csontritkuláshoz vezethet. A Spirulinában szintén sok magnézium van. A magnézium segíti a kalcium felszívódást segít szabályozni a vérnyomást.
A Spirulina klorofilban is gazdag, ami a jó hatással van a vérszegénységre. A klorofil méregtelenítő és tisztító hatású fitonutriens.
A Spirulina a legjobb természetes étel Önnek, családjának, állapotos nőknek és gyerekeknek.
A DXN spirulina tartalmú termékeiről a http://www.kismamacafe.dxn.hu oldalon találsz bővebb információt.
jún
26
Lehet, hogy ételallergiám van?
2009. június 26 péntek
Manapság mindenki azt hiszi, hogy ételallergiája van. Mi az oka ezeknek a feltételezéseknek? Jöjjenek az ételallergiával kapcsolatos tények és tévhitek!
Az emberek egyre kövérebbek, és az „elhízási krízis" szinte már kezelhetetlen. Csak nem lehet mindenki ételallergiás?
Persze, hogy nem az, habár a környezetünkben élő embereket hallgatva az hihetnénk, hogy igen. Sokan szeretnék azt hinni, hogy életük minden problémájáért az allergia a felelős: az állandó fáradságért, a hízásért, a gyatra nemi életért, sőt még a munkahelyi előléptetés elmaradásáért is. Néhányan azt hiszik, divatos dolog allergiásnak lenni. Akik ezt gondolják, azt hiszik, az ételallergia szinte egyenes utat jelenthet a szürke tömegből a VIP-váróba és a felső tízezerbe.
Valójában az ételallergia tényleg egyre gyakoribb, de korántsem annyira, mint ahogy azt az emberek hiszik. Természetesen a tényleges ételallergiától szenvedők számára a probléma valós, sőt nagyon is az.
Amikor a bűnös étellel kapcsolatba kerülsz, a reakcióskála végén található legenyhébb jelenség az ajkakban és a szájban, illetve körülötte jelentkező bizsergés, viszketés.
Az ételallergiás csecsemőknél legnagyobb valószínűséggel a has lesz az áldozat, ugyanis hányás és hasmenés lép fel.
Bizonyos ételek kiválthatják az asztma és ekcéma tüneteit is. A skála másik végén a súlyos allergiás vagy anaphylaxiás reakció áll, ami szédülést, légzési nehézségeket, pánikhangulatot, sokkot és eszméletvesztést okoz: a túlélést csak az azonnali orvosi beavatkozás biztosítja.
Az allergiás reakciókért felelős élelmiszer-összetevők rendszerint a fehérjék. Ezek közül számos allergén még főzés és emésztés után is kiválthat allergiás reakciót. A leggyakoribb vétkes a tehéntejben, a tojásban, a mogyoróban, a búzában, a szójában, a halban, a kagylóban és a csonthéjasokban lévő fehérjék, amelyek az összes allergiás reakció 90 %-áért felelősek.
A gyerekeknél a következő hat élelmiszer okozza az ételallergiás reakciók többségét: a tej, a tojás, a mogyoró, a búza, a szója és a csonthéjasok. A felnőtteknél négy élelmiszer jelenthet gondot: a mogyoró, a csonthéjasok, a hal és a kagyló.
Mit tehetünk az ételallergia ellen?
Ha nincs ételallergiánk, akkor is fontosak a megfelelő ismeretek, mert valakinek a környezetünkben lehet, hogy van, és tudnunk kell, mit tegyünk, ha a dolgok rosszra fordulnak nála.
Tipp: készíts egy listát azokról az ételekről, melyeket gond nélkül fogyaszthatsz. Tartsd magadnál a listát, de adjál belőle a barátaidnak és családtagjaidnak is. Sőt a munkahelyeden is tedd látható helyre. Így a vásárlás, a főzés és az étkezés kevesebb vesződséggel fog járni, és csökkentheted az allergiás reakciók kockázatát.
jún
25
A Ganoderma gomba története és hatása szervezetünkre
2009. június 25 csütörtök
A Ganoderma gombafaj története 5000 évre nyúlik vissza. Az ősi Kínában a gyógyhatású szerek között a Ganoderma olyan sikeresnek bizonyult, hogy hatékonyságát hitelesen bizonyítják a legrégibb, 2000 évesnél régebbinek tartott kínai orvosi leírások. Ebben 365 féle gyógynövényt írtak le és osztályoztak. A Ganodermát a legjobbak között is a legkiválóbbnak nyilvánították.
A Ganoderma a kínai leírásokban olvasható előkelő besorolását nem a jó hírnév szimbolikus fontosságának, hanem mellékhatások nélküli gyógyító hatásának köszönheti.
A kínaiak a gyógynövények királyának tartják, mivel folyamatosan fogyasztható és hosszú, egészséges életet tesz lehetővé.
A kínai és külföldi tudósok által végzett legújabb kutatások, a párhuzamosan végzett analitikai vizsgálatok, valamint a kórházakban, egyetemeken és gyógyszergyárakban szerzett klinikai tapasztalatok minden kétséget kizáróan bizonyítják a Ganoderma nagyfokú hatékonyságát. 2000 év után a Ganoderma reflektorfénybe került, mint a szervezet élettani működéseit normalizáló különleges tápanyag.
Az ősi gyógyhatású szerek iránt érdeklődő modern kutatók Japánból, Kínából, Tajvanról, Malajziából, Indiából, Thaiföldről, Indonéziából, Vietnámból és az Egyesült Államokból származnak.
A japán és a kínai kutatók vezették a kutatásokat, és laboratóriumi kísérleteikkel, illetve klinikai tapasztalataikkal bizonyították a Ganoderma gomba értékét.
Kimutatták, a Ganoderma gomba összetevői milyen kiváló élettani hatással vannak a szervezet működésére és ezáltal az egészségre. A gyógynövényekben található alkotóelemeket együttesen "tápláló anyagoknak" nevezték el.
A Ganoderma alkotóelemei:
1) Poliszacharidok
Fő funkcióik:
a) Javítja immunrendszer hatékonyságát
b) Antioxidáns hatású
c) Csökkenti a koleszterin-szintet
2) Triterpének
Fő funkcióik:
a) Csökkentik a koleszterin-szintet
b) Mérséklik a magas vérnyomást
c) Nyugtató hatásúak, és növelik a stressz tűrő képességet
3) Adenozin
Fő funkciói:
a) Gátolja a vérlemezkék összetapadását
b) Javítja a vérkeringést
c) Erősíti az idegrendszeri funkciókat
4) Szerves germánium
Fő funkciói:
a) Javítja a sejtek oxigénellátását
b) Javítja az immunfunkciók hatékonyságát
© Copyright DXN Hungary 2009.
Az oldalon található képek, szövegek, hanganyagok további felhasználása kizárólag az oldal tulajdonosának írásos engedélyével lehetséges.